2016. április 27., szerda

Halmajális

Ahogy ígértem, meghoztam ezt a posztot is még május 1-e előtt. Sajnos nem tudok idén ott lenni, de ízelítőként hozok tavalyról pár képet. A képek nem saját képek, de mindenképpen érdemes őket megnézni. De kezdem inkább az idei plakáttal, ami kedvcsinálónak is jó akár. 


Nekem nagyon tetszik a rendezvény mottója: Egész nap ezer literes üstben fő a halászlé. Ez nagyon ötletes és jól is hangzik. Főleg azoknak, akik imádják a halászlevet, mint például én. Ezek mellett programok is várják az oda látogatókat, illetve halászlé verseny is lesz. Tehát érdemes elmenni, főleg, ha gyerek is van a családban. 
Nézzük a tavalyi képeket. 



Készül már a halászlé. Ez szerintem egy versenyalany volt. 


Szintén.


Koncertben is részesülhettek az oda látogatók.


Színes gyerekprogramok is várták az oda látogatókat. Érdemes kisgyerekes családoknak a Halmajálist választaniuk. 


Esti koncert is volt. 


A park. 


Egy újabb halászlé.


Főzik az ezer literes üstben a halászlevet. 


Íme az ezer literes üst. 


Ez is egy program volt. 


A halászlé megkóstolása. 


Koncert.


Az ezer literes üst közelebbről. 


Osztogattak lufikat is a gyerekeknek. 


Fogy a halászlé.


Vidámpark is várta a gyerekeket, idén is lesz ilyen. 


Halászlé evés közben. 


Tehát idén is érdemes felkeresni a Halmajálist, garantáltan mindenki jól fogja magát érezni. 
Végére hagytam a tavalyi plakátot. 


Ez egy nagyon jópofa plakát volt, de az idei sem rossz. 

2016. április 19., kedd

A Bajcsy parkjában beköszöntött a tavasz

Hosszú szünet után újra itt vagyok és elnézéseteket kérem, amiért nem jelentkeztem, csak az a helyzet, hogy elköltöztem és nem igazán tudok Kőbányára járni. Amint odajutok, csinálok nektek képeket és fel is rakom nektek a blogra. 
Múlt hét pénteken ismét elmentem a Bajcsy kórházba, ezért képeket is csináltam. Legutoljára ősszel voltam ott, azonban történtek ott is változások. Nézzük. 


Lecserélték a táblát a Lavotta utca sarkán. Hát sokkal jobb, mint a régi. 


Ez a tábla is le lett cserélve.


A boncasztaloknál is le lett kövezve a fű. Ha megnézitek a régi képeket, akkor láthatjátok, hogy akkor még nem voltak ott kövek. 


Így néz ki most oldalról. 


Emléktábla a boncasztalok előtt. Ez sem volt ott előtte. 


A park tavasszal. 


Szintén.


Virágzó fa a parkban. 


Tavaszi séta a parkban.


Egy kicsit odébb. 


Kilátás a büféből.


A virágzó fa közelebbről. 


A boncasztalok hátulról.


Egy kis séta. 


A kórház fala. 


A virágzó fa más szögből nézve. 


A kórház udvarán még focipálya is található. 


Érdemes odamenni akkor is, ha csak sétálni szeretnél a parkban. 


Kőbányai kilátás a harmadik emeletről.

Most csak ennyi képet tudtam csinálni, mert nem egyedül voltam. Hát magát a kórházat nem igazán szeretem, de a parkját annál inkább. Következő alkalommal a Halmajálisról fogok posztolni, ami május 1-én lesz. Sajnos idén nem tudok ott lenni, de hozok tavalyról képeket. 

2015. december 23., szerda

Adventi fények utoljára

Holnap a legtöbb helyen a karácsonyi vásár bezár, de ahol nem, ott is csak pár dolog marad meg, a legtöbb árusnak ma van az utolsó napja, esetleg holnap. A fények január 6-ig nem alszanak el, ez külön boldoggá tesz, hogy ez még legalább tartani fog, de az adventnek vége lesz. Nekem amúgy a kedvencem időszakom az adventi időszak, nem maga a karácsony, mint a legtöbb embernek. Szeretem a készülődéseket, imádom a karácsonyi fényeket, a kidíszített utcákat, illetve házakat. 
November 27-én nyílt meg a legtöbb helyen az adventi vásár, onnantól kezdve több vásáron is jártam, amiket meg is örökítettem. Jöjjön ezekből egy kis ízelítő, ezáltal búcsú az adventől, amit hamarosan felvált a karácsony. Múltkor már láthattatok képeket egy vásárról és egyéb fényekről, úgyhogy azokat nem ismétlem meg, az újabb képeket teszem fel. 
A hétvégén Budapesten, míg tegnap Győrben jártam.

Van egy rossz hírem, annyi, hogy az adventi időszakban nem jártam Kőbányán, ezért onnan most nem tudok hozni képeket. 

Jöjjenek a hétvégi képek. Először a 17. kerületi, Rákosmenti képek.







Most jöjjenek a belvárosi képek




Ez a kedvencem









Hmmm, visszatértem ide.





Most jöjjenek a Győrben készült képek.




















A fényjáték










Ezekkel a képekkel szeretnék Boldog Karácsonyt kívánni mindenkinek. Remélem mindenkinek békében és szeretettel teli környezetben telik. Kellemes Ünnepeket!