2015. augusztus 31., hétfő

Bajcsy-Zsilinszky kórház

Először is bemutatom azokat a dolgokat, amikkel a legtöbbet fogunk foglalkozni, először is a Bajcsy kórházat. Imádjuk Kőbányát, ezért az egyetlen kórházunkra is büszkék vagyunk. Nem igaz?

Érdemes kicsit böngészni, sok érdekességet megtudhattok a kórházról. 

Jöjjön pár kép a kórházról, amiket én készítettem. 


A Lavotta utca sarka, igaz, hogy a kórház hivatalos címe a Maglódi utat jelöli meg, de a bejárata a Lavotta utcában van, tehát ide kell befordulni. Ugye milyen csodálatos? Már maga a tábla is, nehogy véletlenül eltévesszük az utat. De tősgyökeres kőbányaiként ilyesmi nem fordulhat elő. Ugye?


A kórház udvarában boncasztalok találhatóak, ami a kórház emlékműve, így szeretnének tisztelegni az itt elhunytak előtt. Idén nyár elején lett felállítva, gyertyát lehet gyújtani rokonainkért, akik itt hunytak el. Majdnem minden rokonom itt hunyt el, mint a legtöbb tősgyökeres kőbányainak. 
Ezek a régi boncasztalok voltak, de mivel két éve fel lett újítva a kórháznak ennek a része, s a régit sajnálták kidobni, ezért ez lett belőle. Jól tették. 


A kórháznak van egy szép parkja. Ezért a beteg nem érzi magát egész nap magát bezárva, mert bármikor lejöhet ide, amennyiben az állapota ezt engedi. 


A kórháznak ez az egyik bejárata az egyik épületbe, ez már csak belülről látszik a parkból. 


A kórház fala. Látszik rajta amúgy, hogy régi és felújításra szorulna, de mi kőbányaiak így imádjuk. 


A lépcsőház


A kórháznak még kápolnája is van, ide jöhetnek imádkozni a vallásos betegek. 


Folyosó.


Virágok a parkban


Útmutató a bejáratnál.


A kórház egy része kívülről a Lavotta utcában.


A kórház fala kívülről.

Ennyi kép lenne, remélem tetszettek. Látogatási idő mindennap reggel 8-tól este 8-ig van, a címe 1106 Budapest Maglódi út 89-91. További információ a kórház honlapján, a főoldalon még virtuális sétában is lehet részünk és további képeket a galériában találtok. De azok kicsit másabbak mint az enyémek. Jó szórakozást!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése