2015. október 25., vasárnap

A Bajcsy kórház udvara ősszel

Most megint a Bajcsy kórházról fogok posztolni, mivel tegnap pont arra jártam és jutott is arra idő, hogy benézzek a parkjába. Kíváncsi voltam, hogy nyár óta hogyan változott meg az összkép. 

Van egy eladó ház a kórház közvetlen szomszédságában a lavotta utcában. Nem én árusítom, csak megláttam az eladó táblát rajtam és rákerestem aztán neten, meg is találtam. A linken elérhető a hirdetése. 



Most jöjjenek a képek a kórház udvaráról.


A boncasztalok foltossá váltak, nekem onnan vizesnek tűntek, bár az eső nem esett. Aztán ki tudja mi történt vele. 


Ebből a szögből már fényképeztem, az előző posztban megtalálható. Igaz, az is októberben lett kitéve, de azok a képek szeptember 4-én készültek. Azért látszik a változás.


Belső udvar


A park őszi színekben pompázik.


Átvette az uralmat az ősz.


Komment nélkül


Hátulról.


Őszi séta a parkban


Szintén


Öröm volt sétálni az őszi színek között.


Belső bejárat.


Kőbányai kilátó a harmadik emeletről. Múltkor a negyedik emeletről készítettem a képeket, ott bezavart a kerítés. Most jobb. 


Rálátás Kőbányára szintén a harmadik emeletről.


Kívülről


Szintén


Oldalról.


A hátsó bejárat. 

Ennyi volt a Bajcsy túra, remélem tetszett. Belül nem fotóztam, mert most csak az őszi séta volt a lényeg. Bementem megkérdezni valamit, de igazából más okból jártam arra, s ha már ott voltam, akkor miért ne? 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése